2013/január – Moose interjú az új albumról, 45-magazine.com
Szia Moose, hogy vagy ma?
Jól, köszönöm, és te?
Én is, köszi, örülök, hogy veled készíthetek interjút!
Köszönöm szépen.
Milyen érzés, hogy a 4. albumotok, a ’Temper Temper’ mindjárt megjelenik?
Személy szerint már alig várom, szerintem hosszú ideje ez a legjobb munkák, messze felülmúlja a Fevert is. Sötétebb, keményebb, konkrétabb, tényleg alig várom, hogy az emberek hallhassák.
Mi a véleményed a Vultures-ről egészében?
Már hosszú ideje akartam valami hasonlót csinálni, Jasonnel meg is beszéltük, hogy a jövőben majd meg is valósítjuk valamikor. Ez még 2011 elején volt. Amikor volt pár szabad hónapom a Bullet For My Valentine-on kívül, tavaly év vége felé és az idei év elején, felhívtam, és megkérdeztem benne lenne-e. Azt mondta igen. Egyszerűen ennyi volt. Csak 11 napot tudtunk rászánni, szóval nem volt túl sok időnk gondolkozni, sem a tempón, sem az irányzaton. Úgy voltunk, hogy szimplán bemegyünk, írunk, és naponta felveszünk egy dalt. 11 napunk van. Legyen 11 dal. Ezt csináltuk. Az egész album természetesen megy, szó szerint nem volt időnk szarozni vele. Nagyon kevés lehetőségünk volt, még a dobok is egyszerű élő felvételek. Nem vacakoltunk, nem vágtuk meg őket, nem is nagyon szerkesztettük őket. Gyakorlatilag két felvétel volt csak. Ha az egyik kicsit döcögős volt, kicseréltük a másikra, de nem szerkesztgettünk. Jason fenomenális dobos, szóval amúgy sem volt rá szükségünk. Ettől az egész folyamat gyors és tartható volt. Nem kellett a dobokkal szaroznunk.
Aki a facebook oldalunkat követi, az bizonyára értesült a hírekről az ottani szerkesztőtársaimtól. Ez az oldal kicsit hanyagolva lett, most apránként igyekszem majd újra felvenni a lépést a gportal oldalon is. Facebookon a fontosabb információk elvesznek, ezért mindenképp szeretném, ha rendszerezetten itt is meglenne minden.
Szóval, röviden-tömören albuminfók, amit gondolom már amúgy is tudtok :D
Aki még nem része a kis facebook közösségünknek, az azonnal takarodjon belépni a csoportba, mert a tegnapi nap bizonyította, hogy mi vagyunk a legjobbak. :P Egész nap közösen vártuk az új dalt, közösen estünk kétségbe délután, és este végül közösen hallgattuk végig a BBC rádiójában a BFMV koncertet. :) A teljes koncertet EZEN A LINKEN meg lehet hallgatni.
Tegnap Huw Stephens készített interjút a bandával, éééés, most tessék kapaszkodni:
A 4. album címe: "Temper Temper" lesz, mint a dalnak, amit ma fognak eljátszani a BBC Radio 1 Rock Show műsorában. Az album 2013 februárjának közepén fog megjelenni.
A teljes interjút az alábbi videóban lehet meghallgatni.
A Bulletfansite mögött több, mint 3 év áll. Most biztosan azt mondod, hogy: Aztaaa..
Bővebben érdekel, hogy honnan - hogyan - merre - merről fejlődtünk? Nesze, itt van, olvasd!